2013. augusztus 25., vasárnap

1x10 Szorult helyzet (jelenet)


Éjszaka van. Gibbs nem tud aludni, ezért kinyitja szemeit, felül az ágyán, majd rápillant a komódon lévő órájára. Többször is megnézi, hogy biztos legyen az időpontban. Mivel az óra még csak hajnali 1 óra 40 percet mutat, ezért Gibbs visszafekszik, nyakáig felhúzza a paplanját és megpróbál tovább aludni. Nem sokkal később ismét felébred. Ugyancsak felül az ágyán, megnézi az órát. Miután ráeszmél, hogy tizenhárom perccel ezelőtt nézte meg utoljára az óráját, kidörzsöli szeméből a csipáit, felkel majd a szekrényhez megy. Kinyitja a szekrény ajtaját, elővesz egy kék köntöst, magára veszi, majd úgy dönt, jár egyet a hajó fedélzetén. Hosszú ideje barangol a Kalifantas szűk folyosóin, mikor egy furcsa hangra lesz figyelmes az egyik raktárból. Odasétál a raktár ajtajához. A falon lévő pisztolyt kiveszi a dobozából, majd benyit a raktárba. Ott egy furcsa kék telefonfülkét lát, persze nem érti, hogyan kerülhetett oda. Körbejár a fülke körül, mikor kinyílik az ajtaja, és kisétál belőle egy férfi, amolyan régies stílusú barna, kék csíkos öltönyben, egy tornacipővel a lábán. Gibbs ráfogja a pisztolyt:
JETHRO: Álljon meg, és emelje fel a kezeit!
A férfi megáll, majd úgy tesz, ahogy Gibbs kérte, s felemeli a kezeit.
JETHRO: Forduljon meg! Szépen lassan.
Ezt is teljesíti, majd magyarázkodni próbál:
DOKTOR: Itt valami félreértés történt.
JETHRO: Félreértés? Hogy került a hajóm fedélzetére?
DOKTOR: Ez egy hajó?
JETHRO: Egy űrhajó. Maga ki? – Ekkor egy kissé zavart lesz a férfi, de válaszol Gibbs kérdésére:
DOKTOR: Én, a Doktor!

2013. augusztus 23., péntek

3x06 Tű a szénakazalban (jelenet)


Egy kórház, Washingtonban:
Az egyik beteg a kórház mögötti sikátorban sétál. Egy férfi követi őt az árnyékban. A beteg elkezd turkálni az egyik szemetesben, az őt követő férfi megpróbál közelebb jutni, hogy lássa, mit kereshet. Ahogy halad közelebb véletlenül belerúg az egyik fémszemetesbe. A hang hallatán a beteg előránt egy pisztolyt a szemetesből és az őt követő férfire lő. Ezután elrohan. A férfit vállon találja a pisztolygolyó és mikor hátraesik beveri a fejét az egyik kuka oldalába, majd a földre zuhan és még az aszfaltot is lefejeli. Szerencséjére a kórház mellett történt, így meghallották a lövést. Kirohan az egyik ápoló.
ÁPOLÓ: Hordágyat gyorsan! És készítsenek egy műtőt, lőtt seb!
Majd két másik ápoló kirohan egy hordággyal. Felteszik a megsebesült férfit a hordágyra és elindulnak a műtő felé. Menet közben odarohan a hordágy mellé Nell teljes orvosi felszerelésben:
NELL: Mi történt?
ÁPOLÓ: Lőtt seb a bal vállon.
NELL: Ismerjük a sérültet?
ÁPOLÓ: Larry az, a takarító! - Ekkor Nell rápillant a hordágyra és Shawn-t látja rajta feküdni. Ekkor megijed. És csak bámulja Shawn arcát.
ÁPOLÓ: Dr. Meyer, kinek szóljunk?
NELL: Hívják dr. Nielsen-t! Ő a legjobb sebész a kórházban.

2013. augusztus 22., csütörtök

1x07 Tökéletes másolat (jelenet)

JETHRO: Ez csak valami, hülye vicc, ugye, Eric?
ERIC: Nem ez teljesen komoly! – Gibbs visszafordul a hologram felől, és egyenesen Eric-re néz:
JETHRO: Ha nem tévedek… Már pedig most nem tévedek. Ez a FÖLD! – Ekkor Eric kijön a konzolvezérlő mögül, és megpróbálja elmagyarázni Gibbs-nek, amit talált:
ERIC: Ez nem a Föld! Ez csak a Földnek egy másolata, amit az Ősök hoztak létre, azt viszont még nem tudom, hogy mi lehetett vele a céljuk, de a bolygó pontosan ugyanolyan, mint a Föld!
JETHRO: És van rajta élet?
ERIC: Hogy micsoda?
JETHRO: Élet? A bolygón.
ERIC: Azt nem tudom, az adatbázis nem említi. Csak azt, hogy minden évben ellátogattak az Ősök erre a bolygóra.
JETHRO: Tehát van élet.
ERIC: Mint már mondtam, ezt nem tudom…
JETHRO: Én nem is kérdeztem! Maga szerint egy üres bolygót látogattak évente?
ERIC: Jogos.
JETHRO: Hívja össze a csapatot! Megnézzük azt a bolygót!

2013. augusztus 21., szerda

4x05 Megszállás, 2. rész (jelent)

Vance és McGee kiszállnak az autóból. Az autók hangjára kijön az épületből Harris és Whitfield, majd odalépnek Vance-hez:
LEON: Harris tábornok! Whitfield tábornok! Mi történt?
JEFFREY: Vance igazgató! Eddig nem sokat tudunk.
ARNOLD: A Parancsnokságot idegen megszállók robbantották fel. És a Parancsnokság majdnem teljes személyzetét elrabolták!
LEON: Az én embereim? - Ekkor Gibbs kijön az épületből:
JETHRO: Jól vagyok, Leon!
LEON: Gibbs, rég láttalak. A többiek?
JETHRO: DiNozzo, Jones és Spencer a Parancsnokságon tartózkodtak, amikor ez történt.
LEON: Milyen intézkedéseket tesznek az ügy megoldásának érdekében?
JETHRO: McKay dolgozik rajt!
LEON: Szeretném tudni a részleteket!
ARNOLD: Jöjjön, a központban beavatjuk!

2013. augusztus 20., kedd

3x04 A rúnák titkai (jelenet)


DANEIL: Miért hivatott, tábornok?
ARNOLD: Majd MacGyver beavatja – Ekkor lép be MacGyver a tárgyalóba. Odasétál a kivetítőhöz, majd a tábornok bólint neki, ezzel jelezve, hogy kezdheti:
ANGUS: A P4X-954-en Ős épületet-romjait találtam. Ezek a romok tele vannak feliratokkal, de olyan dialektusban íródott, hogy nem igazán értem az egészet. – Ekkor Daniel közbevág:
DANIEL: Még mindig nem értem, miért vagyok itt. – MacGyver megáll a beszédben és Jackson-ra néz.
ANGUS: Legyen türelemmel! Mindjárt odaérek.
DANEIL: Oké! – Jackson hátradől a székben vigyorog és néz MacGyver-re. MacGyver ekkor folytatja az eligazítást:
ANGUS: Miután befejeztem a szövegcsoportok tanulmányozását, volt néhány amit egész pontosan le tudtam fordítani, az életmód, ahogyan a bolygó lakói éltek, történetek a múltjukból…
JETHRO: MacGyver! A lényegre!
ANGUS: Hogyne! Tehát találtam valamilyen használati utasítást, ami lehet, hogy hasznos lehet számunkra.
ARNOLD: Valamilyen fegyver?
ANGUS: Itt jön a képbe dr. Jackson. A szöveg azon részér sajnos nem sikerült lefordítanom.
JETHRO: Tábornok, most én nem értem, mi miért vagyunk itt?
ARNOLD: Maguk fogják elkísérni a bolygóra dr. Jackson-t és MacGyver-t!
JETHRO: Áh. Bébiszitterkedünk. És mikor indulunk?
DANIEL: Bébiszitterkednek? Mégis mit gondol…
ARNOLD: Jackson! Elég lesz! – Gibbs felé fordul – Vigyáznak rájuk!
JETHRO: Aha. És mikor, Uram?
ARNOLD: Amint, készen állnak! – Tony ekkor nagy indulattal elkiáltja magát:
TONY: Csomagoljunk! – Mindenki tekintete Tony-ra szegeződik. Tony ekkor már bánja ezen kijelentését és lelkesből átmegy zavartba és védekezőbe – Hát nem mehetünk felszerelés nélkül és az élelemről se feledkezzünk meg, na meg a meleg ruha hátha hideg lesz – mindenki Tony-t bámulja. Tony a szöveg közben Gibbs-re néz Gibbs pedig értetlenül néz vissza rá – Inkább befogom és hozom a felszerelést! – Majd megfordul és elhagyja a termet. Ezután mindenki összenéz valakivel. Shawn és Nell, Steve és Daniel, MacGyver mindenkire, Gibbs pedig Harris-szel. A tábornok meglepettem kérdezi:
ARNOLD: Ez meg mi volt?
JETHRO: Nem tudom. Néha szoktak ilyet csinálni.

2013. augusztus 19., hétfő

1x06 Újjászületés (jelenet)


Gibbs Norma Galaxisi, Burgund bolygói irodájában vagyunk, ahol éppen azt próbálják meg kitalálni, hogy küldjenek-e erősítést DiNozzo-ék után vagy hagyják a dolgot magától megoldódni:
JETHRO: DiNozzo és csapata ott rekedt. Várom a javaslatokat!
Dr. James Wilson lehajtott fejét szép lassan felemeli, és csak annyit mond „Maga a főnök”. Mire House kissé modortalanul odavágja:
GREG: Majd megoldják, hagyja őket!
JETHRO: Ez a véleménye Dr. House?
GREG: Azt hittem ez egyértelmű!
JETHRO: Tudja mit, lehet, hogy mégsem adok engedélyt arra, hogy visszamenjen a Földre Doktor!
GREG: Ha így akar játszani akkor én is így fogok!
JAMES: Abbahagyni! Mindketten! House te visszamész holnap a Földre, de addig is pofa be! Jethro ön jó vezető és nem kéne hagynia, hogy House ilyen apróságokkal felhúzza az agyát!
Gibbs felkel az asztalától, odamegy Wilsonhoz és mélyen a szemébe néz:
JETHRO: Így gondolja James?
Wilson kissé ijedt arckifejezése arra utal, hogy talán jobb lenne, ha csendben maradna, de mégis rávágja:
JAMES: Igen így gondolom!
Gibbs összeráncolja a homlokát megfordul, elsétál az asztala mögé majd fennhangon kizavar mindenkit az irodájából.

2013. augusztus 18., vasárnap

2x05 Ne pislants! (jelenet)


NELL: Gibbs! Ha ezt a levelet olvassa, az azt jelenti, hogy most érkeztek meg Londonba. Játssza le a DVD-t. Utóirat: Ne pislogjon! – Ne pislogjon?
JETHRO: Spencer, van nálunk DVD-lejátszó?
SHAWN: Azt hiszem…
Shawn leveszi a táskát a hátáról, kinyitja azt és elkezd keresgélni benne. Majd egy kicsivel később elkap egy DVD-lejátszót a Parancsnokság logójával.
SHAWN: Megvan! Add a lemezt!
Shawn berakja a lejátszóba a lemezt. A gép beolvassa majd elindítja. A lejátszón megjelenik a Doktor.
TONY: Mi a?
DVD: Helló!
SHAWN: Doktor?
DVD: Igen.
TONY: De hát maga…
DVD: Igen eltűntem, mivel hozzámért egy Síró Angyal.
JETHRO: Hol van most?
DVD: 2002-ben, Londonban.
TONY: Most komolyan, hol van?
DVD: 2002-ben.
NELL: Akkor hogyan beszélgethetünk most egymással?
DVD: Nagyon jó megfigyelés Ms. Jones. És a válasz: Nem beszélgetünk, maguk csak előre felvett párbeszéd egyik felét halják.
SHAWN: Akkor honnan tudja mit fogunk mondani?
DVD: Tony vegye elő a mobiltelefonját!
Tony előveszi a zakójának belső zsebéből a mobil telefonját.
TONY: Ezen be van kapcsolva a hangrögzítés.
DVD: Na látja.
SHAWN: De, hogyan kerül magához a felvétel?
Majd Tony leejti a telefont, és kikapcsol a hangfelvétel. Ezután meghallanak egy furcsa hangot, ami egyre erősebben szól. És megjelenik mögöttük egy régi kék rendőrségi hívófülke.
DVD: Itt megszakadt a párbeszéd. Nem tudom miért, de Ne pislogjanak!
NELL: Ez meg mi?
SHAWN: Nekem ismerős.
TONY: Ez a TAR… A Doktor repülő időizéje.
Ki nyílik a fülke ajtaja, és kilép rajta egy fura fazon: Bakancsban, Fekete nadrágban, barna könyökvédős zakóban halvány piros ingben és egy csokornyakkendőben. A haja pedig egy oldalra fésült és középhosszú:
DOKTOR2: Ahogy mondod, Tony! Ez a TARDIS.
TONY: Ki maga?
DOKTOR2: Én vagyok a Doktor!

2013. augusztus 17., szombat

4x01 Atlantisz (jelenet)


Ugró:
Mindenki csendben ül és várja az Atlantiszra való érkezést, kivéve Shawn-t, aki az ablakon bámul kifelé:
SHAWN: Most tényleg nem látnak minket?
CARSON: Ezt jelenti az álcázás.
SHAWN: Király – ekkor visszafordul az ablaktól és Carson-ra néz – Mikor érünk oda? – majd Gibbs Shawn-ra néz:
JETHRO: Ülj le és maradj csendben! Ha odaérünk, azt úgy is észreveszed!
SHAWN: Oké. – Shawn hátrasétál az Ugró hátsó részére, majd ledobja magát Steve mellé.
CARSON: Most már a rádió hatósugarán belül vagyunk. – aktiválja az Ugró kommunikációs eszközét – Sheppard ezredes, itt dr. Carson Beckett. Aktiválják a helyzetjelzőt!
JOHN: Üdv, doki! Jöhetnek! – Majd megjelenik az Ugró kijelzőjén egy kis zöldes-kék pont.
STEVE: Miféle helyzetjelző, doktor?
CARSON: Az jelzi Atlantisz helyzetét. – Tony a képernyőn lévő jelre mutat.
TONY: Az mi?
CARSON: Az ott Atlantisz.
STEVE: A helyzetjelző nélkül nem találnánk meg?
CARSON: Nem, mivel Atlantisz is álcázva van. Mit gondol miért nem vették észre az elmúlt években?
STEVE: Jogos.

2013. augusztus 16., péntek

1x05 Az expedíció (jelenet)

Jack O’Neill tábornok éppen a jelentkezők aktáiban tölti ki az áthelyezéshez szükséges papírokat, amikor ugyanis Daniel Jackson bekopog az irodába, majd Jack beinvitálja Daniel-t az irodájába:
DANIEL: Üdv!
JACK: Üdv!
Néma csend van, a két férfi egymást nézik Jack kicsit amolyan üres tekintettel, míg Daniel úgy mintha mondana valamit:
JACK: Na, mit akarsz?
DANIEL: Azon gondolkodtam, hogy…
JACK: Nem! Szó sem lehet róla!
DANIEL: Még azt sem tudod mit akartam!
JACK: Nem mehetsz a Norma galaxisba!
DANIEL: De miért Jack?
JACK: A CSK-1-nek szüksége van rád. De van egy feladatom a számodra.
Majd Jack visszafordul az akták fölé. Daniel egy kicsit furcsán áll ott majd elszánja magát és megkérdezi:
DANIEL: Jack!
JACK: Mi az?
DANIEL: Mi a feladat?
JACK: Milyen feladat?
DANIEL: Azt mondtad, hogy van egy feladatod a számomra.
JACK: Ja, persze. Kövess!

2013. augusztus 15., csütörtök

2x02 Visszatérés (jelenet)


A Doktor odaér a ZPM teremhez, majd kinyitja az ajtót és bemegy a terembe. Odarohan a harmadik panelhez jobbra, majd aktiválja a ZPM kilökő parancsot, mely előhozza a ZPM-et egy a padlóba épített üregből. Ezután fog néhány kábelt, majd ráköti a kábel egyik végét az egyik panelre a szobában, a másik végét pedig a ZPM-hez erősíti. Ezután leválasztja azt a panelt a hajó központi rendszereiről. Időközben megérkezik Shawn is a terembe. Mikor odaér ő csak azt látja, hogy a Doktor rohangál jobbra balra a panel és a ZPM között.
SHAWN: Most mit csinál?
DOKTOR: Megpróbálom úgy feltölteni a ZPM-et, hogy ezt a panelt és némi Antergáni zselét használva összekötöm a panelt egy Erreck-Bellon féle energiaforrással, amelyet úgy 2875-ben találtak fel.
SHAWN: 2875-ben?
DOKTOR: Ez egy nagyon fejlett energiaforrás, bár ahogy olvastam, nincs olyan fejlett mint egy ZPM, mivel hamar elveszíti a töltését, ami nagyobb, mint egy ZPM össz kapacitása, csakhogy nem tudjuk megfelelően tárolni.
SHAWN: És ez miért jó nekünk?
DOKTOR: Megpróbálom átvezetni ezt a hatalmas energia mennyiséget a ZPM-be, de ha nem sikerül akkor túltöltődik, mind a generátor, mind a ZPM és az nem lenne túl kellemes, mivel felrobbanna ez a hajó és vagy nyolc naprendszer még így is, hogy a hipertérben vagyunk!
SHAWN: Az nagy bumm, ugyebár!
DOKTOR: Ó de még mennyire! – Megáll és Shawn-ra néz. – Most pedig vagy menjen ki vagy keressen valamilyen fedezéket idebent, mivel ez nagyot fog szólni!
Shawn elbújik az egyik panel mögé. A Doktor csak ott áll a generátor felett, és nézi, majd kiveszi a zsebéből a szonikus csavarhúzóját a zsebéből és a generátor felé irányítja.  Majd sóhajt egyet és aktiválja a csavarhúzójával a generátort.
DOKTOR: Allons-y!

2013. augusztus 13., kedd

1x04 Az áruló bukása (jelenet)


JETHRO: Milyen nehéz őket megölni?
TOLBACK: A mi fegyvereinkkel szinte lehetetlen, mivel úgy terveztük őket, hogy a fejlett energiafegyverek ellen immunisak legyenek.
JETHRO: Mégis miért csinálták ezt?
GORN: Mert nem gondoltuk, hogy ellenünk fordulnak.
 JETHRO: Nem azt mondta, hogy megvolt a szer?
GORN: De, csak ellopta mindet.
JETHRO: Állítólag maguk elég fejlett faj, de a látszat néha csal. Mer nem értek nagyon ezekhez a mindenféle gépekhez, de annyit még én is tudok, hogy ha valami fontos, akkor azt le kell menteni, több pédányban!!!
GORN: Lementettük, De valaki kitörölte őket.
JETHRO: Ha hárman vannak, akkor csak is az egyikőjük lehetett.
GORN: Amikor ez történt még több ezren voltunk Jethro!
JETHRO: Valaki mégis volt akkora marha, hogy engedte megszökni azt az izét és letörölte az anyagokat! Hacsak az nem ismerte a rendszereiket?
TOLBACK: Emberek nem ismerik a rendszereiket, magukon kívül.
JETHRO: Akkor vagy maguk között van az áruló, vagy már halott. Higgyék el, így vagy úgy, de kiderítem, hogy melyik.

2013. augusztus 11., vasárnap

Szereplők:

4 új taggal bővült a szereplők lista: Walter Harriman, Danny Williams, George Hammond és Rodney McKay. Nézzétek meg milyen szerepet töltenek be a Space Adventures-ben.

2013. augusztus 10., szombat

Facebook-on is Space Adventures!

Mostantól Facebook-on is követheted a Space Adventures-t.
https://www.facebook.com/spaceadventuresscifi

(a facebbok oldalon ismételten végig lesz vezetve az epizódok rövid bemutatása)

2013. augusztus 5., hétfő

3x08 Kellemes Ünnepeket! (jelenet)


Tony a TV előtt alszik a kanapén. Egyszer csak egy nagy huppanás lesz hallható. Ezután nagy fehér porfelhő száll ki a konyhából, majd köhécselve jön ki Nell, Sally és Shawn.
NELL: Mi a fene volt ez Shawn?
SHAWN: Hát… - Tony felébred a hangos párbeszéd kezdetére.
TONY: Mi az? Mi történt? – lassan felül a kanapén.
NELL: Shawn beterítette az egész konyhát liszttel!
TONY: Hogy mit csinált?
SHAWN: Véletlen volt!
NELL: Ha te a konyhában vagy, nagyon sok a véletlen!
SHAWN: Szeretek kísérletezni.
NELL: Azzal még nincs is semmi baj, de a lisztet a ventilátor előtt kimérni, majd az egész zacskót rábutítani!
TONY: Hogy mit csináltál, Shawn?
SHAWN: Véletlen volt!
SALLY: Persze, véletlen!
NELL: Most bemész a konyhába és feltakarítod!
SHAWN: Hát de…
NELL: A-a! Mozgás! – a konyha felé mutat, majd Shawn bemegy. Ezután Tony-ra néz és leengedi a kezét – Tony, figyelnél rá, hogy meg is csinálja?
TONY: Hogyne – lassan felkel a kanapéról, majd a konyhaajtóhoz sétál.

2013. augusztus 1., csütörtök

2x05 Veszélyes játék (jelenet)

Magyarország:

A kisbuszban utaznak tovább dél felé, annak reményében, hogy megtalálják azt az idegen eszközt és még a rendőrség elől is menekülniük kell. Sajnálatosan, mivel ez nem egy jóváhagyott akció, így még a parancsnokság sem húzhatja ki őket a bajból.
TONY: Hogyan találtak ránk ilyen gyorsan?
NELL: Hat amerikai vonatjegyet vesz, ezt bárki megjegyzi.
TONY: Jogos.
JETHRO: DiNozzo, csak nyugodtan vezess! Ne hívd fel rénk a figyelmet!
TONY: Rendben. – pár perccel később – Ilyen helyzetekben, miért nem hívjuk a parancsnokságot, hogy segítsenek?
DANIEL: Mert nem hivatalosan vagyunk itt!
JETHRO: Tessék? Azt monda, hogy ha ezt megcsináljuk, az segíthet rajtunk, erre most kijelenti, hogy nem is hivatalos?
DANIEL: Valahogy úgy.
MYKA: A főnökünk talán tud segíteni!
DANIEL: Nem, nem, nem! Minél kevesebben tudnak a dologról, annál jobb!
TONY: Meddig megyünk a kocsival?
DANIEL: Véleményem szerint Balatonboglárig, mivel lassan felfedezik, hogy elloptuk az autót.
PETE: De ide nem tudnak követni, vagy igen?
DANIEL: Hát, bármit el tudok képzelni. Nell, meg tudná nézni a buszmenetrendet Balatonboglár és Kaposvár között?
NELL: Persze, csak egy pillanat.